Duplagránit

Egy friss tavaszi napon váratlanul összefutottak a temetőben. Zsinett nem számított rá, mert az évek során kialakult egy láthatatlan órarend, amelyhez mindketten igazodtak, és amely szerint ő minden hónap utolsó péntekén, Matild minden hónap első péntekén látogatja meg szeretett Gusztijukat. A hosszú évek során kitapasztalták, hogy virágaik pontosan ennyi idő alatt hervadnak el, köszönhetően a sír északi tájolásának. Zsinett mindig a bal vázába helyezte el a csokrát, Matild a jobb oldaliba. Teljesen összezavarta a rendszert Matild váratlan megjelenése, Zsinett kezéből kiesett az öntözőkanna.

– Eltévesztetted a dátumot, vagy nem emlékszel már? Az eszedet és a botodat is otthon hagytad? – kérdezte Zsinett, mellőzve minden finomkodást.

– Már megbocsáss, Zsinettem, de azt hiszem, rosszul emlékszel: ma, március első péntekén az én időpontom van! Különben már régen megműttettem a csípőmet, meg tudom adni az orvosom telefonszámát neked is, aranykeze van! – szökellt vidáman Matild.

Matild valóban jobban nézett ki, mint ahogy Zsinett, a harminc évvel ezelőtti énjét magában megöregítette. Matild fiatal kora óta küszködött a csípőjével, néha bottal járt, ami Gusztit teljesen elvarázsolta. Harminc év után haját rézvörösre festette, szemöldököt tetováltatott, és Zsinettnek az a sejtése, hogy egy kis botox is érte az arcát.

– Új szeretőd van, Matild, ezért ez a hajcihő? Guszti forog a sírjában! Tudhatnád, hogy ez a hónap utolsó pénteke, de megnézhetjük a naptárban, akkor minden kiderül.

Zsinett már nyúlt volna a táskájába a határidőnaplóért – mostanában szeretett mindent felírni, nehogy elfelejtse –, de Matild leintette.
– Ne fáradj, Zsinettem, a naptár csak egy konvenció, ma biztosan a hónap első pénteki napján vagyunk, és én búcsúzni jöttem Gusztitól. Valójában örülök, hogy te tévesztetted el a dátumot, mert így tőled is el tudok búcsúzni, habár nem láttuk egymást már vagy harminc éve. Zsinett nem tudta levenni a szemét Matild égővörös ritkuló hajáról, felrajzolt szemében a szánalom szikráját vélte felfedezni, ez felgyújtotta benne a tüzet.

– Matild, nem gondolod, hogy a te korodban már ízléstelen párkapcsolatban élni? El tudom képzelni azt a szerencsétlen idiótát, akit befűztél, mint ahogy annak idején szegény Gusztimat is lépre csaltad, bár szerencsére nem volt akkora szerelem, hogy elváljon tőlem.

Matild közben csendesen elhelyezte virágait a jobb oldalon lévő vázába, ezt legalább nem tévesztette el – morgott magában Zsinett. Végül is mindkét oldalon lesz virág szimmetrikusan – gondolta Zsinett, és letörölt egy kis piszkot a bevésett G betűről.

Nem engedte, hogy Matild is locsoljon, annak ellenére, hogy Matild hiába bizonygatta, hogy többet nem fog jönni, mert egy otthonba költözik, eladta a házát is.

– Hagyd, Matild, én már mindent megcsináltam, induljunk inkább, mert már szürkülödik, tudod, milyen veszélyes hely a temető a magányos özvegyekre – és közben belekarolt Matild satnya karjába. Kifelé még beszélgettek egy kicsit a régi szép időkről, Pinciről, Nauszikáról és a többi barátnőről, a portás vidám mosollyal köszönt el tőlünk:

– Kisztihand, szép naccságák, örülök, hogy szerdán is láthattam magukat, akkor pénteken ki következik?

Megjelent a Helikon XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 05. (907.) számában