Fonák egyenes

Ahogy az ellenfél labdája felpattan, vállai már teljesen párhuzamosak az oldalvonallal, erre az ütésre számított tőle. Megsaccolja az ideális távolságot, hátralép egy kicsit, kecsesen kifordul és belesuhint a labdába, aztán engedi a kezét tovább, annak az ívnek a mentén, amit a lendület határoz meg, ilyen fonák egyenesről álmodott mindig. Nem lehet visszaütni. Ő az első női játékos, aki egykezes fonákkal kápráztatja el a közönséget és sorra veri az ellenfeleit, azok hiába nyögnek, kiabálnak, nem tudják megfélemlíteni. Az ütő húrjai beleremegnek a wimbledoni levegőbe, semmivel sem összehasonlítható az a kellemes puffanásos hang, amit a Wilson márkájú ütő közepe ad ki a tökéletes ütésnél.
Milyen a jó fonák egyenes? – kérdezi aztán a tapasztalatlan újságíró, akinek éppen ez az első munkanapja, mert a rangidős feletettese szénanáthás lett és őt küldték ki jobb híján. Alig kap szót a sajtótájékoztatón, de odafurakodik az első sorba és öntudatosan bekiabálja az orgánumot, amit képvisel, aztán kérdez. Milyen a jó fonák egyenes? Hát elérhetetlen, válaszolja ő frappánsan, ajkán azzal a mosollyal, amit annyiszor próbált ellesni Björn Borgtól. Aztán a buzgó újságíró azt is megkérdezi, hogy szerinte van-e jövője az egykezes fonáknak Federer visszavonulása után? Akkor ő, válasz helyett csak átkarolja a kupát, a terem csillárjának fénye úgy verődik vissza a gyönyörű kehelyről, mint egy védhetetlen szerva. A terem felhördül, mindenki értékeli a finom szellemességet. Ekkor elnézést kér, de nagyon fáradt, egy kicsit pihenne az esti gáláig, ráfér egy jó fürdő és szauna is, a menedzsere majd válaszol a további kérdésekre, de ígéri, hogy jövőre is itt lesz. Kisimít a szeméből egy rakoncátlan tincset, amit a fejpánt sem tudott megzabolázni, fogja a hatalmas, csillogó kupát, integet, elköszön.

Arra ébred, hogy a férje már megint részegen jött haza és ráncigálja a haját, hogy keljen fel, mert nincs sör a hűtőben. Hiába csitítja, hogy alszik a gyerek, ezzel csak még jobban hergeli a másikat, aki visszakézből meg is suhintja, csak úgy, megszokásból, védhetetlen az ütés. Mindig a gyűrűs kezével. Az arca rugalmas, akár egy teniszlabda. Ahogy a fürdőszoba felé evickél, az orrából szivárgó vérrel próbál mágikus határvonalat húzni, maradjon mindenki a saját térfelén, de hát ez nem az a játék. Hideg vízzel megmossa az arcát, gyorsan felöltözik és leszalad a közeli éjjel-nappaliba még legalább három sörért. Gyorsan kell cselekednie, mielőtt még meglátszik a nyoma az arcán. Tudja, hogy ennyi kell. Három sör. Túl nehéz lett volna a bevásárlószatyor. Gondolta, talán aznap másként lesz, ezért nem hozott korábban. A gyereket megetette, megfürdette, mesélés közben ő is elaludt. Amikor a másik végre a tévé előtt hangosan horkol, tudja, hogy megnyerte a napi meccset. Óvatosan kiveszi a kezéből a sörösüveget, és mint egy győzelmi kupát, kiviszi a szatyorba a többi mellé. Már nem számolja, hányadik. Talán holnap az egészet visszaváltja.

Megjelent a Szóbanforgó oldalon, 2025. október 18-án.