Guruzsma

A kör minden hónap utolsó péntekén gyűlt össze Margó ángyomnál a Víz utca végében. A tűzhelyen, egy piros lábosban valami barna, teaszerű lötty gőzölgött, cikóriakávé, az elengedhetetlen Guruzsoló Főzet. Sötétedés után érkeztek az asszonyok, fekete kendőben, legalább hatan. Az én helyem a sarokban volt, onnan figyeltem, hátha egyszer nyomába léphetek a Tudománynak, a Nagy Guruzsmának, mint Margó egyetlen, élő, női rokona, sajnos kevésbé tehetséges. A „Lányok” hozták az Ügyeket és az éppen soron következő vállalkozót, engem nem nagyon néztek jó szemmel, éppen csak megtűrtek, mert a Margó rokona voltam, és segítettem, ahol tudtam. Az én ötletem volt például, hogy Spiritusz&Scrabble Asszonykórus Egyletnek hívják magukat, hogy a hatóságok se tudjanak belekötni. Hejvargáné kérte, hogy keressék meg a fiát, kötött neki egy sálat, hátha odaát hideg van, aztán Balajkóné az ura felől érdeklődne, hűséges-e még hozzá, Sárikáné pedig a kedves húgával beszélne, csak úgy. Ángyikám hozzá is látott a művelethez, egy rozoga asztalt hozott ki a kamrából, amit még a Barcsay-kastélyból hordtak el, ő aztán adott érte pár tojást és egy zacskó savanyúcukrot. Azt mondta – felém intézve szavait –, az a lényeg, hogy VASSZEG NE legyen benne! Elővette a kredencből a vastag falú vizespoharat, nehogy valaki kifogásolja, hogy azért mozog a körbeírt betűkön, mert könnyű, de előbb a kopogtatós műsorral kezdtek. Margó ángyom mindig egy ellenőrző kérdéssel vezette fel a szertartást, most is megkérdezte, hogy hány szeretője volt neki, oszt koppantgatott az asztal jó sokat, Margó meg rábólintott, hogy így igaz. Ennél az asztalnál mindenki megmérettetik, Istent viszont nem nagyon szabad emlegetni, mert akkor nem működik.

Én kushadtam tovább a sutban, mert sorra jöttek is a vendégek vagy ki tudja, micsodák-kicsodák, akik a feltett kérdésre kopogtatással válaszoltak, a rendszer bináris igen-nem alapon is működött, vagy számszerű kérdésekre adott választ, hogy például hány kiló cukrot tegyek a hecsedlilekvárba, hogy jobb legyen a szomszédasszonyénál, utána következett a poharazás. Most azonban valami hiba csúszhatott a Táncoltatós rendszerbe, mert Balajkónénak a régi szeretője jelentkezett az ura helyett, Hejvargáné nagymamája köszönt be a fia helyett, hogy már ő is beszélne valakivel, üzeni, hogy dédunokája jól van, nem kell sál neki, ellenben az ő sírját már lesöpörhetnék, Sárikánéhoz pedig egy brazil autóversenyző jelentkezett be, de sajnos nem értették, hogy mit akar, alig tudták az asztalt leállítani, csak pattogott, pörgött. Valójában az történt, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor a „Lányok” éppen cikóriás szünetet tartottak, becsempésztem a Vasszeget az asztal fiókjába, mert már nagyon akartam azzal a jóképű brazil autóversenyzővel beszélgetni, akiért rajongtam és minden futamát láttam, amíg az a szörnyű baleset bekövetkezett, de nem gondoltam, hogy ekkora kalamajka lesz belőle. Balajkóné hívta az Istent, Szűz Máriát és az összes Szenteket, de Margó ángyom rögtön vette az adást, hisz ki volt érzékenyülve minden turpisságra, Hejvargáné tanácstalanságában meg főzött hirtelen egy jó káposztalevest, attól mindenki megnyugodott, mert a cikória elfogyott, csokoládé nem is volt. Talán a Vasszeg eltávolítása, talán a káposztagőz szétáradása segített, a brazil sportember végül udvariasan elköszönt mindenkitől, egy félkopogtatással felém kacsintott, mert ekkor már seprűnyéllel kergettek a „Lányok”.

Megjelent a Helikon XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 14. (916.) számában