Lilian másodszor
A tetétleniek azóta éltek izgalomban, amióta megtudták, hogy az amerikai fogyókúrareklám-filmcsillag tánckarával lépett fel Budapesten és lenyilatkozta a Hírlapnak, hogy egy hajdúsági településen venne kastélyt, letelepedés céljából. Nyáry Lajos tanító járatta a fővárosi napilapot, rögtön kapcsolt, hogy e két feltételt csakis az ő községük teljesítheti. Kastélyuk is van, a Hajdúság is stimmel.
A hírt aztán már teljes bizonyossággal közölte az iskolában, a szülői értekezleten, mintegy hírharangként és helyi intellektus szerepéhez illőn.
Igazából négyen voltak helyi intellektusok: a tanító, Geszterédi Ödön, fiatal földbirtokos, Domonkos Keresztély, a tiszteletes és Bubi, az állatorvos. Hetente összeültek kártyázni a tiszteletesnél, aki az ördög bibliájától ugyan távol tartotta magát, ám a társaságot szerette. Néha bekapcsolódott a társalgásba és közmondással zárt le egy-egy partit, jelesül „Ad maiorem Dei gloriam”, „Nulla dies sine linea” és hasonló bölcsességekkel. Bubi ilyenkor legyintett.
A tetétleniek joggal feltételezték, hogy a művésznő a déli személlyel érkezik, mivel kocsival lehetetlen megközelíteni a falut és a helyi vicinális Ladányból délben érkezik, este pedig retúr. A napot ugyan nem tudták, de joggal feltételezték, hogy csak szombaton érkezhet egy ilyen híresség. A község apraja-nagyja ünneplőbe öltözött és mindenki kivonult a vasútállomásra. Az állomásfőnök végre a helyi intellektusokhoz csatlakozhatott erre a rövidke kis időre, ennek örömére kifényesítette forgalomjelző tárcsáját. A tetétleniek csak peronkakasnak hívták a háta mögött.
Mindeközben Báró Magdika Liliom nagymamájához indult látogatóba. Most először engedték el egyedül, lévén, hogy betöltötte a tizennyolcat. Forró júliusi nap volt, kalapját mezei virágcsokorral ékesítette, amit időnként vízzel spricckolt, hogy frissen tartsa megjelenését, hátha találkozik valami hetyke bajszú, fess földbirtokossal, akiről nagymamája mesélt. A nagymama, Báró Matild Viola bízott a véletlenekben.
Nyáry Lajost jobbról Geszterédi Ödön, balról Bubi kísérte, előttük a fekete ünneplőbe öltözött tiszteletes vezette a tetétleni menetet. A tűzoltózenekar már a helyszínen melegített, mindenkiről patakzott a verejték.
Magdika szőkén, üdén szállt le a vonatról. A peronkakasnak csúfolt állomásfőnök ünnepélyesen felemelte kifényesített forgalomirányító tárcsáját és megadta a jelt a zenekarnak. Nyáry Lajos kezében szorongatott egy újságcikkből kivágott fényképet, izzadt tenyerétől a fecni rég átnevesedett, a gyönyörű arc elmosódott. Csak a szőke fürtök stimmeltek, ennél fogva minden stimmelt.
Magdika Liliom nem jött zavarba. Kecsesen lépdelt a bizottság elé a Radetzky mars taktusaira. A tanítótól átvette a kornyadozó labdarózsacsokrot, majd belekarolt Geszterédi Ödön felkínált karjába. Ad perpetuam rei memoriam.
Előzmény: https://www.helikon.ro/bejegyzesek/lilian
Megjelent a Helikon XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 20. (898.) számában